Amióta először tanultam az ókori Egyiptomról történelem órán, ötödikes koromban, azóta képtelen vagyok kiszabadulni a bűvköréből. Az évek során számtalan könyvet olvastam és filmet néztem meg erről a lenyűgöző civilizációról, a fáraók világáról, a különféle templomokról és piramisokról, és a témába vágó könyveim száma legalább négy tucatot tesz ki - köztük olyan albumokkal, amelyeknek a súlyával ölni lehetne. Nemcsak a tudományos jellegű olvasmányokban mélyedtem el, hanem szépirodalmi alkotásokban is, amelyek cselekményüket a Nílus völgyébe helyezték.

Az ókori Egyiptom szerelmeseként izgatottan vettem a kezembe Michelle Moran regényét, amikor megláttam a könyvesboltban, különösen azért, mert Ehnaton és Nefertiti korszaka az, amely mindig is a legjobban érdekelt. Belelapoztam és bár láttam, hogy nem ez lesz életem legnagyobb irodalmi élménye, a bevásárlókosárba tettem.

Maga az alaptörténet érdekes és izgalmas. Megismerkedünk Ay vezírrel, feleségével és két lányával, akik Thébába utaznak, hogy találkozzanak a fáraóval és a trónörökössel, akinek az idősebb lány, Nefertiti lesz a felesége. Miközben Nefertiti a másik feleséggel harcol, és igyekszik fiút szülni a férjének, hogy megtarthassa főfeleségi rangját és a férje szerelmét, a trónörökös, majd fáraó Ehnaton teljesen felforgatja Egyiptomot a vallási forradalmával. A tragikus vég elkerülhetetlen, ám addig még számtalan eseményre kerül sor.
Lassan bonyolódik a cselekmény, izgalmak, ármánykodások, szerelem, csalódás, boldogság, fájdalom és dráma fonódik össze ügyesen a lapokon, emellett bepillantást nyerünk Egyiptom világába.

A könyv remek olvasmány egy olyan ember számára, aki még nem igazán merült el az óegyiptomi kultúrában és csak a történet érdekli, a háttér viszont nem. Én sajnos nem tudtam ilyen szemmel olvasni.

Számomra zavaróak és bosszantóak voltak a pontatlanságok, mint például az, hogy amikor az írónő szereplői selyemruhába öltöztek, hiszen a selyem kínai találmány volt és a fáraók korában nem is létezett Egyiptomban. Zavaró az is, ahogyan mindenki úgy beszél egymással, mintha egyenrangú lenne - a szolga az úrnővel, a katona a fáraóval - egy olyan kultúrában, ahol a rangsor és a címek különleges fontossággal bírnak és ahol a mindenható fáraót istenként tisztelték. A legtöbben még az arcára sem tekinthettek és a földre kellett borulniuk előtte, a regényben pedig több alkalommal ellenszegülnek Ehnatonnak, lenézően bánnak és beszélnek vele.
Emellett a legtöbb szereplő számomra nagyon ellenszenves volt - egyedül Nahtmin hadvezért találtam elviselhetőnek.
Nefertiti egy undok, önző, elkényeztetett liba, aki csak magával és a hatalommal törődik, a húga, aki egyes szám első személyben meséli el a történetet, butácska, következetlen lány, folyton ugrik, hogy kiszolgálja a nővérét, miközben ki nem állhatja az egész helyzetet. Maga Ehnaton egy Nefertitihez hasonló irritáló személyiség, aki ráadásul gonosz, indulatos és ármánykodó, és úgy viselkedik, mint egy duzzogó gyerek.

A regény egyszer elolvasható, valóban izgalmas és fordulatos, de nem a történelmi hűség mintaképe.