Kellesz.
Mint kínlódó tüdőnek a levegő, kiszáradt nyelvnek a víz.
Kellesz.
Mint magányos szívnek egy cirmos dorombolása.
Kellesz.
Te vagy a friss szellő, ami darabokra törte az ősposványt.
Kellesz.
Te vagy a fénysugár, ami felmelegítette dermedt testemet.
Kellesz.
Mint koldusnak a kenyér, utazónak az árnyék.
Kellesz.
Mint összetört léleknek a remény.
Kellesz.
De én már nem kellek neked.
A szíved másé és az üres héj nem elég.
Átkozott a perc, amikor rossz döntést hoztam.
Átkozott a perc, amikor otthagytál.
Téged mégsem átkozlak,
te ördögi angyal, te gyengéd terrorista,
gyilkosom és megmentőm.