Ebben a pillanatban motorzúgás hallatszott a távolból.

Az ismerős, jellegzetesen mély hang egyre harsányabb lett, amint a koromfekete Ducati Streetfighter a házak között a templomhoz közeledett, majd hirtelen elhalt. Egy perccel később sietős léptek csattogtak végig a márvány kőlapokon.

Larának hátra sem kellett fordulnia, anélkül is pontosan tudta, ki érkezett meg.

Mint a legtöbb férfi, Tom is megszállottan rajongott a sportkocsikért és a motorokért, azonban ő volt az egyetlen a szász-anhalti állományban, aki a hollófekete Audi R8-sa mellett még egy vagány motorbiciklivel is dicsekedhetett – amelynek a hangját Lara ezer közül is felismerte volna.

- Hol jártál? – nézett Lara szúrósan a társára, igyekezve minél halkabbra fogni a hangját.

Mielőtt felelt volna, Tom hátrasimította az arcába hulló sötétbarna tincseket, majd megigazította a lófarokba fogott hosszú haját. Finom vonású arcának rosszfiús jelleget kölcsönzött az ápolt bajusz és a rövid szakáll, amely elrejtette az egész állkapcsát, vonzerejét pedig tovább növelte a csibészes mosolya, amelytől a legtöbb nő szíve azonnal hevesebben kezdett dobogni.

Lara mindig örömmel figyelte ezt a szertartást, mivel így biztos lehetett abban, hogy Tom nem felejtkezett el a biztonságról: a bukósisak volt az, ami minden egyes alkalommal összekócolta a frizuráját. Azt is észrevette, hogy a parancsnok hívása éppen egy esti program közepén találta a társát (tehát valóban jól tippelt a randevút illetően). Teljesen feketébe öltözött: a rövid, sportos szabású bőrdzsekihez magas nyakú pulóvert, szűk farmernadrágot és lábszárközépig érő bőrcsizmát húzott.

- Miért?

- Mert amikor felhívtalak, azt mondtad, hogy azonnal indulsz. Ehhez képest én már majdnem félórája itt vagyok, te pedig csak most érkeztél meg.

- Most ellenőrzöl?

- Nem ellenőrizlek, csak kíváncsi vagyok, hol késlekedtél.

- Talán a feleségem vagy, Frühlingen nyomozó? Hogy ennyire tudni szeretnéd, hol voltam? – a kérdéseket egy huncut mosoly kísérte, mélybarna szempárja jókedvűen csillogott.

Lara helytelenítően felvonta a szemöldökét.

- Arról álmodhatsz. Máskor pedig érkezz pontosan.

- Miért? Történt valami érdekes, amiről lemaradtam? Talán életre kelt a hullánk és hazasétált? – Tom színpadiasan körbenézett, majd meglepetést színlelve, tágra nyílt szemekkel az arcához kapott, azután a holttestre mutatott.

- Tom, kérlek! – csattant fel Lara felháborodottan, noha egyáltalán nem haragudott. - Ne legyél ilyen ízléstelen.

Örült, hogy rajtuk kívül csak Kellner rendőrtiszt tartózkodott a templomban (aki éppen az oltár melletti festményt nézegette) és hogy a társa, bár igazán arcpirító modorról tett tanúbizonyságot az előbbi megjegyzésével, legalább nem beszélt hangosan.

Egy hosszú pillanatra farkasszemet néztek egymással.

- Bocsánatot kérek – Tom szavai cseppet sem hangzottak bűnbánóan. - Egyébként azonnal indultam, amint letettem a telefont, csak éppen előtte befejeztem, amit csináltam. Vannak helyzetek, amikor nem szabad kapkodni – vigyorgott titokzatosan, miközben végigsimított a bajuszán.

Lara tiltakozásképpen felemelte mindkét kezét.

- Erről tudni sem akarok, inkább dolgozzunk végre. Azt hiszem, ezért jöttünk ide és különben is, nemsokára megérkeznek a halottszállítók. Nincs kedvem egy kényelmetlen beszélgetéshez, sem ahhoz, hogy megvárassuk őket – azzal elfordult és közelebb lépett a holttesthez.

Noha általában remekül szórakozott Tom kétértelmű célzásain vagy a beszámolóján a legújabb kalandjáról, most nem volt abban a hangulatban, hogy meghallgassa.

Tom értett a szóból. Lehúzta a cipzárt a bőrdzsekijén, majd a társnője mellé állt.

- Úristen, milyen fülledt a levegő itt! Úgy fűtenek, mintha odakinn röpködnének a mínuszok!

Lara szeretett volna megejteni egy epés megjegyzést, miszerint Tom bizonyára nem a tetthelyre való sietségben melegedett ki ennyire, majd végül meggondolta magát. Nem akart több veszekedést egy bűnügyi helyszínen.

- Szerintem kellemes. A bőr különben is jobban melegít, mint a szövet.

Tom felsóhajtott.

- Ugye, most nem fogsz belekezdeni egy állatvédő kiselőadásba, hogy ha nem hordanám magamon ártatlanul legyilkolt állatok bőrét, akkor nem lenne ennyire melegem?

Lara sértetten nézett rá, szempárjából sütött a haraggal kevert fájdalom.

Már azelőtt, hogy a vegetáriánus életmód mellett döntött volna, szenvedélyesen kiállt az állatok jogaiért. Prédikálás helyett célravezetőbbnek tartotta, ha a saját példájával mutatja meg, hogy lehetséges másképpen is élni, így mások előtt ritkán fejtette ki a gondolatait a témában. Mindig taszították azok, akik görcsösen folyton azt próbálták bizonygatni, hogy nincs másik helyes út, csak az, amin ők maguk haladnak.

Nem olvasta Tom fejére, ha húst evett, bőrcipőt vásárolt vagy olyan termékeket használt, amiket állatokon teszteltek. Azt szerette volna, ha a társa magától követi az ő példáját, és kétszínűnek érezte volna a prédikációt. Noha az étkezésben és a kozmetikai termékek vásárlásában szigorúan ragaszkodott a szabályokhoz, mindig érzett lelkiismeret-furdalást bőrből készült, korábban vásárolt ruhadarabjai miatt. A szekrénye mélyén megbújó régi dzsekit évek óta nem vette fel, de hűvösebb időben mindig az imádott olasz csizmáját viselte.

Tom olvasott a tekintetében, mert a pillantása elkomolyodott és a kötekedő mosoly lefagyott az arcáról.

- Bocsáss meg. Nem gondoltam komolyan.

Lara elfordult. Sajnálta, hogy kimutatta az érzéseit és nem tudott közömbös maradni. Önkéntelenül megigazította a szemüvegét – mint mindig, amikor kényelmetlenül vagy megbántva érezte magát – majd halkan annyit mondott:

- Semmi gond. Kérlek, nézd meg a testet, mert hamarosan itt lesznek érte a szállítók.

Tom közelebb lépett hozzá és finoman a vállára tette a kezét.

- Kérlek, ne haragudj rám. Tudod, milyen bunkó tudok lenni néha, de most tényleg csak hülyéskedni próbáltam.

Lara némi gondolkodás után a férfire tekintett és igyekezett leplezni a megbántottságát.

Az előbb nagyon érzékeny pontján találták el, mivel nem akarta, hogy Tom elvakultnak és idegesítőnek tartsa. Senkitől nem vette volna ezt jó néven, de tőle különösen nem. Ám azt sem érezte helyesnek, hogy magánjellegű beszélgetésbe merüljenek egy bűnügyi helyszín kellős közepén, ám tudta jól, hogy Tom nem adja fel addig, amíg ki nem békülnek.

Három éve dolgoztak együtt és volt alkalma kiismerni a társát.

Eltérő természetüknek köszönhetően számtalan alkalommal vitatkoztak, de általában megmaradtak egy játékos szinten. Lara simulékonyan viszonyult a férfi hangulataihoz, mert nagyra tartotta és csodálta őt. Tom nyomozóként kiváló munkát végzett, mindenki becsületes és egyenes embernek ismerte, a barátsága pedig nem puszta szavakból állt. Most ugyan késett, de mindig mellette termett, amikor szüksége volt rá. Soha nem felejtette el, hogyan támogatta őt, amikor elveszítette imádott nővérét és hogyan rohant a segítségére, amikor egy rajtaütés során meglőtték.

Kiolvashatta Tom tekintetéből és a feszülten összeszorított szájáról, hogy valóban megbánta a csípős megjegyzését, így gyorsan enyhült a feszültség a gyomrában és sikerült őszintén elmosolyodnia.

- Nem haragszom rád. Kérlek, dolgozzunk.