Vacsora után James kivitte a szemetet, majd meghallottam, hogy kettesével szedi a lépcsőket fel az emeletre, és váratlanul belibbent a szobámba. Egyetlen pillantásomból tudta, hogy még mindig el voltam kenődve John miatt.

- A helyedben én nem búsulnék – közölte vigyorogva, majd a hasamra ejtett egy borítékot.

- Ez mi? – bámultam rá kérdően.

- Vess egy pillantást a címzésre, esetleg – azzal magamra hagyott.

Kíváncsian megfordítottam a borítékot és éreztem, hogy elsápadok, akkor megláttam, mi állt a közepén: „Sophie Edwards, a legkíméletlenebb kritikusom kezébe”.

                           

A lakosztályt lenyűgöző eleganciával rendezték be a negyvenes évek hangulatában. Minden bútor, a két karosszék, a háromszemélyes kanapé, a bűbájos tálalóasztalka felett csillogó, díszes keretbe foglalt velencei tükör és a fényesre csiszolt padló legnagyobb részét elfoglaló perzsaszőnyeg az arany és a borvörös gazdag árnyalataiban pompázott. A szoba közepén álló üvegasztalon hatalmas csokor vörös és fehér rózsa illatozott a formatervezett porcelán vázában, azonnal magára vonva a belépő figyelmét.

Emma az ablaknál áll merész szabású aranylamé estélyi ruhájában, amely megmutatta karcsú testének minden domborulatát. Vékony aranyláncán szárnyaló fecskét formázott a medálja, alig három ujjnyival formás mellei felett, bal kezének középső ujját vékony, alig látható vésettel díszített ezüstgyűrű ölelte körül. Arcán alig látszott az alapozó, telt ajkait meggypiros rúzzsal, tágra nyílt szempárját aranyfényű púderrel és fekete szempillaspirállal hangsúlyozta ki. Jobb kezében gyöngyöző pezsgővel telt kristálypoharat pihent, miközben a belváros pislákoló fényeit nézte.

Amióta először tanultam az ókori Egyiptomról történelem órán, ötödikes koromban, azóta képtelen vagyok kiszabadulni a bűvköréből. Az évek során számtalan könyvet olvastam és filmet néztem meg erről a lenyűgöző civilizációról, a fáraók világáról, a különféle templomokról és piramisokról, és a témába vágó könyveim száma legalább négy tucatot tesz ki - köztük olyan albumokkal, amelyeknek a súlyával ölni lehetne. Nemcsak a tudományos jellegű olvasmányokban mélyedtem el, hanem szépirodalmi alkotásokban is, amelyek cselekményüket a Nílus völgyébe helyezték.

Ebben a pillanatban motorzúgás hallatszott a távolból.

Az ismerős, jellegzetesen mély hang egyre harsányabb lett, amint a koromfekete Ducati Streetfighter a házak között a templomhoz közeledett, majd hirtelen elhalt. Egy perccel később sietős léptek csattogtak végig a márvány kőlapokon.

Larának hátra sem kellett fordulnia, anélkül is pontosan tudta, ki érkezett meg.

Mint a legtöbb férfi, Tom is megszállottan rajongott a sportkocsikért és a motorokért, azonban ő volt az egyetlen a szász-anhalti állományban, aki a hollófekete Audi R8-sa mellett még egy vagány motorbiciklivel is dicsekedhetett – amelynek a hangját Lara ezer közül is felismerte volna.

En – a japánok így nevezik azt a különleges kapcsolatot, amely egy egész életen át tart két olyan ember között, akiket a véletlen hozott össze, nem pedig vérségi kötelék. Lehetnek közeli barátok vagy szenvedélyes szerelem fűzheti össze őket, talán a sors évekre elválasztja őket egymástól - valamilyen formában mindig jelen lesznek egymás életében, bármennyire is próbálnának tenni ellene. Talán hosszabb időre elszakadnak egymástól, anélkül, hogy hírt kaphatnának a másikról, mégsem múlik el nap, hogy ne gondolnának titokban a szeretett személyre, és amikor újra találkoznak, úgy érzik, mintha egyetlen pillanat sem telt volna el azóta, hogy utoljára látták egymást. Az addig kínzó hiányérzet azonnal köddé válik, és olyan természetes egyszerűséggel veszik fel újra a beszélgetés fonalát, mintha csupán előző este váltottak volna szót. Ahogyan a romantikus regényekben olvasható: senki és semmi nem állhat közéjük.