Az aprócska kőtemplomban minden lámpa égett és vakítóan megvilágították a legkisebb sarkot is. A hófehérre meszelt falakat nem díszítette festmény vagy szobor, csupán hat széles ablak. A két sorban álló, egyszerű, mogyoróbarna padokat fényesre koptatta az idő, színük kihangsúlyozta az épület kopárságát. A templom hűvösen meztelennek hatott, ám az oltár látványa mindent felülmúlt.

A halványsárga csipkével szegélyezett búzavirágkék oltárterítőn egy színarany feszület állt, kétoldalán két-két magas gyertyával aranyozott tartójában. Mögötte, a boltíves benyílóban gyönyörűen megfestett jelenet mutatta a hófehér ruhába és vörös köpenybe öltözött, gyöngéd tekintetű Jézust, amint egy előtte térdeplő idős férfit áldott meg. A festményt hozzáillő lakkozott fa keretezte, tetején egy arany kereszttel.

The Full Monty / Alul semmi

Az 1997-ben készült és világszerte hatalmas sikert arató brit vígjáték-dráma Sheffieldben, a mára fényét vesztette észak-angliai iparvárosban játszódik. Hamisítatlan brit humorral mutat be egy szórakoztató komédiát hat kisember csetlés-botlásáról, ugyanakkor olyan komoly témákat érint, mint a munkanélküliség, a depresszió, az öngyilkosság, az impotencia, a homoszexualitás és a munkásosztály élete.
A forgatókönyvből azóta szintén nagy sikerű musical is született.

Kényelmes tempóban eltekertünk a parkig, végighajtottunk az északi kerteket szegélyező széles sétányon, azután tértünk csak haza.

Majdnem egy teljes órát töltöttünk együtt és hétköznapi dolgokról beszélgettünk. A társalgás James Bonddal indult – a félénk Johnnak meglepő módon megoldódott a nyelve, szinte csak ő beszélt, én pedig érdeklődve hallgattam és időnként kérdéseket tettem fel. Velem ellentétben ő igazi szakértőnek számított, minden történetet elolvasott (a tartalmukat kívülről fújta és a jelentéktelenebb szereplőkkel kapcsolatban sem lehetett zavarba hozni) és többször látta a filmváltozatokat is. Bármilyen apróságot kérdeztem, gondolkodás nélkül felelni tudott. Tetszett a lelkesedése és az, ahogyan érdekesen le tudta írni az eseményeket. Amikor a filmzenére terelődött a szó, (a maximalista John ezt sem hagyta ki James Bond értékeinek boncolgatásakor) lelkesen tárgyaltuk meg a kedvenc bandáinkat és énekeseinket, és nevetve fedeztük fel, hogy David Bowie és a Roxy Music albumai mindkettőnk gyűjteményében megtalálhatóak.

Attól a pillanattól fogva, hogy John felvont szemöldökkel és fagyos arccal eltűnt a bejárati ajtó mögött, megállás nélkül dolgozott bennem a lelkiismeret-furdalás. Ez meglepett, mert nem értettem, miért nem tudtam túllépni az ismeretlen fiún, akivel mindössze néhány szót és félszeg pillantást váltottam. Noha a mosolyát és a pillantását elbűvölőnek, a félénkségét pedig rokonszenvesnek tartottam, nem sokat mutatott magából, amivel lenyűgözhetett volna bárkit is. Hozzám hasonlóan zárkózottnak, magányos farkasnak tűnt – ha jobban belegondoltam, talán éppen ez vonzott hozzá. Az arcán tükröződő megbántottság a lelkemet kavarta fel és rosszul esett a tudat, hogy akaratlanul is megsértettem, noha úgy sejtettem, hogy valószínűleg ő már elfelejtette a történteket. Ennek ellenére nyugtalanul vártam a lehetőséget, hogy kiküszöböljem a csorbát.

Merry Christmas, Mr Lawrence / Boldog karácsonyt, Mr Lawrence

Az 1983-ban készült filmdrámát a világhírű japán rendező, Nagisa Oshima készítette Sir Laurens van der Post két háborús könyve, a The Seed and the Sower (1963) és a The Night of the New Moon (1970) alapján, amelyek a második világháború alatt szerzett tapasztalatait írják le.
A főszerepet alakító remek színészek között olyan ismert neveket találunk, mint az ezerarcú brit énekes, zenész és színész David Bowie, a szintén sokoldalú japán zenész-zeneszerző, Ryuichi Sakamoto (ő készítette a film zenéjét is) és a világszerte jól ismert japán színész-rendező, Takeshi Kitano.
A felkavaró és gondolkodásra késztető dráma kihagyhatatlan alkotás, bár véleményem szerint bizonyos szellemi életkor alatt nem ajánlott.